PokerBarat.hu

Hű rég jártam erre, olyan másfél éve.
Igazából mivel érdemleges nem történt, és a póker kedv is alább hagyott (ilyen ez mikor dolgozni kell :-S). Havi szinten játszogattam folyton egy kicsit, de semmi.
Jön a fizu 10-20$ fel, kicsit fel max 50$ ig aztán meg le nullára le,
Igazából egy mélyrepülésnek köszönhetem, hogy most nem így lett.
fuzi után 20$-be lássuk mi lesz, onnan fel 60$-ig, majd 1 hét amikor nem jön semmi se össze. Maradt 16$ na vajon mit kezdjünk vele???
Indult egy 10+1$ rush 10000$ garantid, és voltak rajta 300 kezdéskor (igazából csábított hogy csak 300an voltak), fej vagy írás vagy bejön vagy nem. (jó bankról menedzsment stratégia XD)
késő reg végére lettünk 1300-an, amiből sikerült befutnom 3 helyre, ezzel vittem 1300$ (eddigi legnagyobb nyereményem)
mikor 3-an lettünk az asztalnál volt egy látó versenyzőnk :-), ő egyedül nem akart osztozni, pedig neki volt a legkevesebb zsetonja (1/10 az össznek) de veret élősszőr a AA-t 88-al, majd KK-t 66-tal, majd a végső: nálam 66 nála AJ, ász és bubi is a floppon és persze 6 nem jön.

hát ennyi utalom is ki, hagyok 150$ bent játszogatni.

mostanság kezd tetszeni a FIX limit játék, lehet hogy jobban beleásom magam, bankrollommár már van hozzá hogy elkezdjem :-D

Megtekintések: 7

Irj hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyél a PokerBarat.hu –nak.

Csatlakozzon a(z) PokerBarat.hu hálózathoz

Hozzászólás Maksa Csaba által, November 28, 2010 9:24pm-kor
Grat! Szép eredmény!
Hozzászólás PokerBarat.hu által, November 26, 2010 12:15pm-kor
Gratula a sikerhez! Figyelgesd a promóinkat, mert bizony sokat tudsz hozzátenni ahhoz a 150$-hoz.

Legjobb ajánlataink

Titan Poker 20-50$ Instant BonusVirgin Poker, Private Racehttp://www.towergaming.com/Victor Chandler Poker signup  PKR bonus Gif Banners

© 2012   Created by PokerBarat.hu.

Profilkártyák  |  Jelentsd észrevételeidet  |  Használati feltételek