Közel 8 óra játék után 9. hely... Gyakorlatilag végig lapok nélkül...

Mindenekelőtt köszönet Tomozi Tominak, aki végig mellettem volt és segített!
Most csak egy rövid összefoglaló, mert hamarosan leájulok a székről :)
3205 játékos kezdte a versenyt. Nagyjából másfél óránként jött kézbe lap, négyszer JJ és egyszer KK. Ezeket leszámítva gyakorlatilag a nulla. Már röhögtünk olykor kínunkban. Így pozíciós játékot játszottam, ami meg is hozta az eredményt, ha jól emlékszem - de majd Tomi kijavít - úgy 1500 embertől az első harmadban voltam, a fizetős 490-től pedig az első három hely között ingáztam.
Volt egy-két fish, ők egészen elképesztő és érthetetlen játékot játszottak, és volt 7-8 igen erős pali. 18 főnél CL voltam, aztán buktam egy nagyobb stacket, ezzel a 6. helyen értem az FT-re. Itt aztán folytatódott a laphalál. Az utolsó parti erősen kérdéses: KQ-val behívtam (ez a két lap maga volt az oázis a sivatagban...), 800K stackkel; egy fickó, akivel korábban már voltam egy asztalnál, és aki rendre rabolt és sokszor raise-foldolt, visszaemelt, én pedig all in. Nála JJ. Az én korábbi négy JJ-m közül háromszor néztem flopot, ebből egyszer AKx, egyszer AKQ, egyszer Axx, és bár valamennyit nyertem, a szívgörcs kerülgetett mindannyiszor. Hát most csak azért se... a boardon a legmagasabb lap a 6 volt...
A józan ész nyilván azt mondatja, hogy a visszahívásra dobni kellett volna, de a pot olyan csábító volt, hogy nem tudtam megtenni. Ráadásul kategóriákkal magasabb fizetési osztályba röpített volna.. :) Hát így maradt a 256 dollár, ami persze nem rossz, nem panaszként mondom :)
Upgrated
Hétfő este behúztam egy 180 fős sng-t, már nagyon kellett... :)

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyél a PokerBarat.hu –nak.
Csatlakozzon a(z) PokerBarat.hu hálózathoz