PokerBarat.hu

Darab Gábor

III. Média Kupa - igaz nem PB színekben, de buhúztuk

Március 27.-én rendezték meg a III. Média Kupát a Doyle-ban. Ez egy meghívásos –elvileg- kizárólag a médiaipar képviselői részére megrendezett second chance (8+2+8) verseny, mely két részből állt. 5 fős csapatverseny és ezzel együtt egyéni verseny is volt.

A szépemlékű „néhai” PókerBarát Blogger Team két csapatban is érdekelt volt. A Digi Sport csapatában szerepelt Arató Zsolt, Béni Fülöp, Velencei Péter és Darab Gábor, valamint a DIGI részéről Király Gábor Úr. A CP All-In Teamben kapott játéklehetőséget Szmilek Zoltán, Simon Gyula és Tomozi Tamás, velük egy csapatban szerepelt Siba Zoltán; A csapat 5. tagja, náluk Szelei Iringo „Virág” volt, ami nagy megtiszteltetés volt mindannyiunk számára.

A versenyre gyülekező induló csapatok közt a hazai médiaélet apraja-nagyja képviselve volt. Teljesség igénye nélkül: MTV, TV2, Juventus Rádió, Sport TV, Népszabadság, stb..
Több közismert személyiség is elindult, pl. Para Kovács Imre, Doopmen, Kovi, stb.. (Itt kell megjegyeznem, hogy Kiszel Tünde sajna nem, pedig Fülöp nagyon várta vele a talitJ)
Tőlük mint ellenféltől nem igazán tartottunk, bár ez lehet, hogy nagyképűen hangzik. Ezután megérkezett az Eurosport csapata is. Nem kis meglepetésünkre ők a PokerStars Hungaryan Teamel, Tóth Ricsivel az élen. Itt kezdett kicsit meleg lenni a pite. E mellett jó néhány, élő termekből ismert hight stack mtt játékossal is találkoztam a verseny előtt.

Végül is 15 csapattal elkezdődött a verseny. Az első 2 órához hasonló játékkal Én még nem találkoztam élő versenyen. Egy-egy asztalnál nem volt ritka pl. 2-3 játékkal most ismerkedő műkedvelő és 2-3 ebből élő profi játékos egyszerre. Ebből vicces szituációk sokasága adódott.
A negyedik etapba érve (30 főnél) kezdett komoly játék kialakulni a teremben. Ezzel gyakorlatilag egyszerre az ott lévő komolyabb játékosok tetszési indexe a médiavilág jelenlévő képviselőinek szemében egyre alacsonyabb lett. Ekkor még mindkét csapatunk majdnem teljes létszámmal bent volt. Tomozi Tomi a CP csapatból a 35. hely körül végzett, 15 osztáson belül 3 QQ-t kapott, egyik sem élt meg.
Ezt követően került az asztalunkhoz Tóth Ricsi, kit 2 ronda partiban, egy nála sokkal szerényebb képességekkel rendelkező játékos kivégzett. Elsőben Ricsinél 88, ollé 150k zsetonnal, melyet 100k zseton KJ elfogadott és lejavulta Ricsit. Következő partiban Ricsi megint ollé, ezúttal KJ-val, ugyanaz elfogadta 99-el. Ricsi természetesen nem javult és kiesett. A killer ezután 4-5 játékon belül úgy esett ki ahogy kell, ebben Én is (9 póker) és Szmilek Zoli is (AK-top pár) „segítettünk” neki kicsit.
20 fő, ültetés, már csak 7-en a 10-ből bent. Velencei Peti AK vs QQ nem javult. Kovács Gábor 99 vs QQ nem javult. Short helyzetből kétszer dupláztam, egyszer Virág is „segített” 77 vs AK ami nem javult. Virág is kiesett 66 vs QQ ellen. Szmilek Zolit megette az ante és a vak. Arató Zsolti pedig egy bevállalt egy 60-40-et, nem jött be neki. Kialakult a FT, szünet.

Döntő asztal előtti számolgatásból kiderült, hogy a DIGI Sport csapat már behozhatatlan előnnyel vezet a versenyben. A CP csapatnak még küzdeni kell a 2. helyért.
A döntő asztalra Béni Fülöp és Én shortként, Siba Zoli és Simon „mukker” Gyuszi kényelmes stackkal érkezett.
Csodák itt sem történtek, sajnos. Fülöp lett a buborékember 9. helyével, ami azért volt bosszantó mert egy bátor duplát követően AQ-al esett ki. Én UTG-ből A2s-el esélytelen voltam 4 megadó ellen, 8. lettem. Siba Zoli a 6. lett. Mukker pedig, nagyon bölcsen 4 főnél és 80k vaknál, 300k zsetonnal, ami a cl készletének a fele volt, rábólintott a dealre. Zsetonállás szerint ezzel megszerezte a 3. helyet egyéniben és csapatának pedig bebiztosította a 2. pozíciót.

Összefoglalva:
Csapat 1. és 2. hely. Egyéniben 3,6,8,9. helyek. Rosszabb ne legyen.


A versenyről fél órás riport a DIGI Sporton, valamikor jövő hét vége felé kerül adásba.

A river legyen veletek

Megtekintések: 14

Irj hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyél a PokerBarat.hu –nak.

Csatlakozzon a(z) PokerBarat.hu hálózathoz

Nagy Ferencne Hozzászólás Nagy Ferencne által, Május 2, 2010 4:13am-kor
gratulálok mukkerpuska ez jo játék volt ,ha az 1/10 eltanulhatnám már zseni lennék tényleg :)
Darab Gábor Hozzászólás Darab Gábor által, Április 7, 2010 2:30pm-kor
Digi Sporton április 17.-én szombaton, 18 órától kerül sugárzásra a helyszíni beszámoló
Szelei Iringó Hozzászólás Szelei Iringó által, Március 31, 2010 1:53pm-kor
Gábor, annyira jo lett az irasod az esemenyrol, hogy mar nincs is kedvem fogalmazni rola a blogomban! :D
Nagyon jok vagytok, grat! De gratulalni szeretnek sajat tarsaimnak is, mert ok is nagyon jol toltak!!! :)
Respekt!
Zámbó Balázs Hozzászólás Zámbó Balázs által, Március 29, 2010 8:20pm-kor
Gyönyörű eredmény(ek)!!! Gratulálok!
Arató Zsolt (dekóder) Hozzászólás Arató Zsolt (dekóder) által, Március 29, 2010 8:29am-kor
Nagyon jól éreztem magam a versenyen, és nagyon-nagyon büszke vagyok mindkét csapat tagjaira...
A mi csapatunk, a Digi-féle, végig nagyon feszesen játszott, ahogy ez egy csapatversenyen "illik" :)
Én a 12. helyig vánszorogtam, viszonylag lap nélkül. A verseny során 3 AK-m volt, ebből kettőt dobnom kellett, az egyiket preflop all in-reraise all in után, a másikat a flopon, ahol szintén all in hívtak. Képzbe párt négyszer kaptam, háromszor 1010, egyszer JJ, ezekből egy fizetett ki, még a verseny elején. Innentől pedig a laphalál.
25 főnél a csapatunk - egyedüliként - még teljes létszámban ült az asztaloknál, ekkor sikerült dupláznom Q10-zel, preflop all in. Ss voltam, és éppen rámjött volna az emelkedő vak a következő körben; és gyakorlatilag egy óra alatt ez volt a legjobb lapom. A stackem még éppen akkora volt, hogy dobatni tudjak, persze nem sikerült, az asztalnál ülő egyik pokerstarsos sztáááááááááááár AK-val adta, és riverre jött a Q. LOL Mák volt, nem kérdés, és bár anyázott rendesen a sztáááááááááár, meggyőződésem, hogy jól döntöttem. Ha a következő két körben átmegy rajtam a vak, már nem lett volna dobátasra akár épphogy alkalmas méretű se a stackem. A Q riverre érkezését amúgy valószínűleg az asztal általános drukkja segítette, a sztáááááááááár ugyanis elképesztő stílusban és mértékben osztott mindenkit, aki ellene mert menni. Erről a csapat digis tagja, Király Gábor mesélhetne bővebben :)
A következő duplázás KJ-val sikeredett, hívásomra egy all in volt a válasz, amit a pot ekkor már megadóvá tett, Q6-tal jöttek, flopra és turnre is J jött. Aztán a laphalál+emelkedő vakok megették a stackemet, bár olykor sikerült rabolnom Muki kolléga vakját :) Ezt leszámítva azonban gyakorlatilag nem volt lehetőségem a játékra, végül egy treff A4 preflop all int ketten adták, Muki kolléga és a CL, és ki is végeztek, ahogy kell. De legalább jó helyre ment a zseton :)
Mukinak ezúton és külön is gartulálok a 3. helyért! :)
Habulin István Hozzászólás Habulin István által, Március 28, 2010 10:07pm-kor
kijaz a csunya szakállas szemüveges pali?:D Minden elismerésem a tiétek srácok!
simon gyula Hozzászólás simon gyula által, Március 28, 2010 7:25pm-kor
ha rajtam mulik örjöngök!!!:D
simon gyula Hozzászólás simon gyula által, Március 28, 2010 7:24pm-kor
:)
63k
es csak miattatok!
Arató Zsolt (dekóder) Hozzászólás Arató Zsolt (dekóder) által, Március 28, 2010 6:51pm-kor
Jó mulatság, férfi munka volt :)
Simon Tamás Hozzászólás Simon Tamás által, Március 28, 2010 6:48pm-kor
Sziasztok!
A csapatnak gratulálok az elért eredményhez, szép teljesítmény volt.

Legjobb ajánlataink

Titan Poker 20-50$ Instant BonusVirgin Poker, Private Racehttp://www.towergaming.com/Victor Chandler Poker signup  PKR bonus Gif Banners

© 2012   Created by PokerBarat.hu.

Profilkártyák  |  Jelentsd észrevételeidet  |  Használati feltételek