PokerBarat.hu

Tegnap és ma is indultam a PS kelet-európai ligaversenyén, a D1-en, azaz az 5 dolcsis nevezésűben. Mindkettőben kb. 70 induló volt.

Tegnap a lengyelek uralták a mezőnyt, a döntő asztalon ketten voltunk magyarok, a többi lengyel. Szépen ki is használták a lehetőséget, hatalmasakat hívtak, majd flopon dobtak, oda-vissza... Nem tűnt túl tisztességesnek, de célravezető volt, a másik magyar néhány kör után kiesett, én a 7. helyig húztam.

Ma kicsit előrébb jutottam, a 4. helyig. Jól ment és szerencsém is volt. A kezdő lökést egy nagy mák adta, CL-ként JJ-val hívtam, a következő all in, majd egy másik kevesebb zsetonnal elfogadás. A potban kb. 5000 volt, nekem 1200-t kellett megadnom. A mutatásban 99 és KK, de flopra jött a J. Ezután megint jött velem a szerencse, 4 kisebb párom volt kézben, és mind szet lett a flopon. Meghúztam magam az első háromban, aztán QJ kézzel J top párral hívogattam a riverig, amit a másik csak megadott, Ax-re tettem, KJ-ja volt, ezzel lementem a 10. helyre, de aztán szépen visszatornáztam magam, úgyhogy a döntő asztalra elsőként érkeztem, sőt egy K10 all in-t AA-szal fogadhattam. Itt aztán el is hagytak a lapok, egy-két lopás bejött ugyan, de semmi említésre méltó. Négynél még második voltam, de az A10-es hívásomat reraiselték, amit még megadtam, de aztán 8KK flopon dobtam. Végül az egyszínű A9-emet verte egy AK. Összességében nem vagyok elégedetlen, bár a mai versenyen ennél végig bizakodóbb voltam.. :)

Megtekintések: 1

Irj hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyél a PokerBarat.hu –nak.

Csatlakozzon a(z) PokerBarat.hu hálózathoz

Hozzászólás Tomozi Tamás által, Június 28, 2009 1:34am-kor
Én erre a hónapra felhagytam a ligával,mert nem is jöttek az eredmények,és más teremben építettem a bankrollomat és a PokerStars most egy kicsit háttérbe lett szorítva.
Néha egy-egy freebe bele-bele kezdtem,de ezeket is volt hogy abba hagytam és kiültem mert általában amikor egyáltalán eszembe jutott játszani már világosodott,és inkább mentem aludni.
majd a következő hónapban nekileselkedem,de akkor az egy dodóson mert nincs kedvem több pénzt a PS-re utalni és ami van arra ez a bankroll elég...
De azért remélem jövő héttől menni fog és több magyar fog dominálni ezeken a tornákon.
És neked is jönnek az eredmények,és kitartásodat egy kis bónusz illeti....

Továbbra is legyél hasonlóan stabil,és kitartás

Legjobb ajánlataink

Titan Poker 20-50$ Instant BonusVirgin Poker, Private Racehttp://www.towergaming.com/Victor Chandler Poker signup  PKR bonus Gif Banners

© 2012   Created by PokerBarat.hu.

Profilkártyák  |  Jelentsd észrevételeidet  |  Használati feltételek