Sajna az utolsó két session nem ment jól. Tegnap este nem találtam használható fr asztalt, így sh asztalokat kerestem. Ez a csoki pókeren igazi aranybánya. Szédületes játék folyik, nincs olyan hand ahol nincs minimum 3 betelés. Én a br-em miatt óvatosan játszottam, mégis benéztem két handet, ahol egy bi el is suhant. Illetve több, mert előtte nyeregettem "kisebb" kasszákat. Egyszer egy kv, nv csatában estem nagyot KQ-val emeltem, megkaptam a szokásos reraise-t, amit megadtam, majd Q magas floppon allin mentem. Az ellen ennek valszeg nagyon örült, mert QQ-t szorongatott a kezében. Szerencsére neki kevesebb zsetonja volt, ezért is ment az ollé. Aztán egy flop sorom verődött le flöss által riverre. Flopon két szín, majd turn, és river is, sajnos. Itt hála az égnek nem mentöünk allin, mert a hülye sp-zni akarta a flössét :). Legalább ez nem jött be neki.
Ma reggel nagyon jól indult a nap. Több kis kasszát zsebeltem be, jókor emeltem a jó ellenfélre. Persze a kulcspartik megint nem jöttek össze. Minden ss-t feldupláztam. kv, nv csata, most nálam a QQ emelek, amire a szokásos allin, adom, és mutat KK. De AK-mat leverte KJ is ami megint minusz 3-4 dolcsi. A vége lett a legroszabb, innen két partit is betennék, kérlek elemezzétek:
első:
hátulról kapok 55 lapokat. mindenki dob, én limpelek. Itt filóztam az emelésen, de a nv egy ss volt, akiről az volt az infóm, hogy erős lappal, illetve több limpelőre ollé megy. Máskor láttam ilyen szituban, és csekkelni is tudott. Gondoltam kivárok
kv egészít, nála 20$, nv csekkel kb 4$ stackből.
Flop 224. csekk, ss nv insta allin, itt arra gondoltam, hogy csak lopn akarja a kasszát. Ha párja lett volna tuti emelt volna, egy kettesre pedig nem megy allin, minek ilyesszen el minket. A kassza ugye itt 0.60$ volt, amire ő tolt egy 4$ allint. Megadtam, és meglepetésemre kv is.
Turn 2, amire kv azonnal allin 15$-ig.
Mit tettetek volna?
2. parti:
középen ülök AKs-t kapok. Emelek 4BB-t
kv 14$ stackel adja meg.
Flop: A7J.
én emelek kicsit fél kassza fölött, ő adja.
Turn: 8, emelek fél kassza fölött, adja
River K én emelek, ő allin
Itt mit tettetek volna?
megfejtés:
első partiban hosszú agyalás után eldobtam, de amint lenyomtam a gombot tudtam, h elbaxtam. Ez nagyon kihozott a sodromból :( kv 47, nv JQ lapokat mutatott. én nyertem volna
második partiban megadtam az allint. ellen 9Ts lapokat mutatott, amivel sora lett. Preflop megadása vitatható, bár monsterek ellen nagyon jó kis elfogólap. Flopon lyukas sorra ekkorát megadni gázos, persze az előrevetített esélye sajnos őt igazolta. :( Kicsit elvitt a hév, már láttam ahogy pluszos sessiont zárok, ez volt az utolsó partim. Sajna ettől lett minuszos. Ha eldobom az elején jobban járok :).

Én is a
Chocolate Pokeren (csoki pókeren) játszom!
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyél a PokerBarat.hu –nak.
Csatlakozzon a(z) PokerBarat.hu hálózathoz