PokerBarat.hu

Szervusztok!

Most olvasgattam a korábbi bejegyzéseket és azt néztem, hogy júliusban írtam utoljára. Szóval itt az idő, hogy egy új bejegyzéssel frissítsem ezt a blogot. :-)

Először is cash game. Jól megy köszönöm szépen! Elég jól be tudtam építeni a játékomba a póker táborban tanultakat, hasznos volt Pagat előadása és rájöttem, hogy kevesebb asztalon játszom, mint amennyire képes lennék. Láttam Gézát 13 asztalon NL10-en játszani és engem is meglepett, hogy milyen jól lehet így működni, szóval én is átálltam 7 asztalra. Azóta alig volt negatív szessönöm. :-) Tehát az volt a baj, hogy unatkoztam 4 asztalon és csináltam hülyeségeket. Remélem folytatódik ez a jó széria.

Élő játék. Tegnap voltam a Miamiban 5+1-es 500k GTD deepstack versenyen. Pókerünnep volt (vagy mi?) és ezt én sem hagyhattam ki. Többen is voltunk a TheFlop.net -es csapatból: Csajbi, Rikk és Zsuga is indultak. Úgy gondoltam, hogy nagyon alap pókert fogok játszani, a jó lapjaimat úgyis ki fogják fizetni, trükközni nem is nagyon próbáltam. A lapjárásom viszonylag jó volt, a flopok általában eltaláltak, mondjuk magas párt egyszer sem láttam az egész verseny alatt. Az az igazság, hogy érdekesebb parti nem nagyon volt (a fantáziátlan játék miatt, amit megkövetelt a mezőny összetétele), talán kemény 1 db (+ 2k/4k vaknál kétszer eljátszottam, hogy all-int toltam ilyen 45o-kal a 2-3 limperre 50-60k-s stackkel nagy vakból; ne szórakozzanak már :D). 260k zseton előttem, cutoff, vagy hijack vagyok és Ac9x van előttem, vakok 10k/20k. Emelek 55k-ig, a nagy vak, aki előtt kb 600k van, megadja.

Flop: Q 3 5 két treff

Ő csekkel. Ez a flop nem rossz az A9-emnek, mert a srác gyakorlatilag bármilyen két lappal képes volt megadni, ha éppen olyan kedve volt. Én is csekkeltem, mert ellenfelem többször is játszott már csekk-rézt és többször bemutatta, hogy blöffből csinálta, de annyi zsetonom meg nincsen, hogy utánajárjak az ilyesminek, szóval én is csekkeltem és úgy gondoltam, hogy elég lesz turnon hívnom, akkor már nem fog visszahívni.

Turn: 2 treff

Srác hív 100k-t. Na itt volt egy olyan érzésem, hogy blöfföl. Megfordult a fejemben, hogy visszatolom rá, de a 200k-s stackem talán nem gyakorol elég nagy nyomást. Ha belefutok egy Q-ba, amit nem hiszek, mert miért hívott volna ilyen böszme nagyot, akkor is van esélyem a tuti flösre. Végül úgy döntöttem, hogy jobb a biztonság és dobtam. Ez volt az egyetlen szitu, ahol komolyan gondolkodnom kellett.

Lényeg a lényeghez, hogy 112 indulóból végül 5. helyen végeztem. Lehetett volna jobb is, ha az FT-n megnyerek egy 60-40-et, és egy pénzfeldobást. Azért nem vagyok elégedetlen, nyertem 42k HUF-ot, ami nekem elég szép összeg. :-)

Nos, mára ennyi, sok szerencsét mindenkinek!

Megtekintések: 1

Irj hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyél a PokerBarat.hu –nak.

Csatlakozzon a(z) PokerBarat.hu hálózathoz

Hozzászólás PokerBarat.hu által, Október 11, 2009 6:49pm-kor
Gratula! Nekem sajna nem jött a 86%-om (AA vs KQ, turnon került be a pénz, flopon volt a király, és riverre jött a Q), így korán itthon voltam :D Majd legközelebb lejátszuk azt a HU-t.

Legjobb ajánlataink

Titan Poker 20-50$ Instant BonusVirgin Poker, Private Racehttp://www.towergaming.com/Victor Chandler Poker signup  PKR bonus Gif Banners

© 2012   Created by PokerBarat.hu.

Profilkártyák  |  Jelentsd észrevételeidet  |  Használati feltételek